Rendeletek tára, 1907
Rendeletek - 132. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1907. évi 60.972. számú rendeletével kiadott engedélyokirat az oravicza—németbogsán—resiczabányai helyi érdkű gözmozdonyú vasutra vonatkozólag.
1592 132. 60.972/1907. K. M. st. alá ne essenek. Nem szabad anyaglerakási helyeket akként elrendezni, és az anyaglerakást olyképen eszközölni, hogy az által a pályának hóval vagy futóhomokkal való befuvása előidóztessék vagy fokoztassék. Az anyagárkok és egyéb anyagnyerósi helyek mindenütt ott, ahol az lehetséges és szükséges, megfelelő mérvben és módon viztelenitendők lesznek — olyképen azonban, hogy az által káros vizfolyások ne keletkezhessenek s általában más érdekek sérelmet ne szenvedhessenek. A töltés lába ós az esetenként mellette nyitandó anyagárok közt legalább O80 m. széles padka hagyandó, és ugyanily szélesnek kell lennie a kisajátítási védsz alagnak is. A magyar kir. államvasutaknál alkalmazott elhatárolási szabályzatnak érvényessége ezen helyi érdekű vasútra is kiterjesztetik. Szálas- vagy csemete-erdőket átmetsző vagy érintő pályarészek mentén azok a védszalagok, amelyeken biztonsági tekintetekből az' erdő kiirtandó, az előbb emiitett elhatárolási szabályzatban előirt szélességben beváltandók, illetőleg kisajátítandók, s mint pályatulajdon elhatárolandók. Ezen beváltás, illetőleg kisajátitás csak abban az esetben mellőzhető, ha a szabályszerű védszalagok területére nézve az illető erdőbirtokosoktól jogérvényesen kiállított, és ugy a központi, mint a vidéki telekkönyvben a vasút javára bekebelezendő szolgalmi nyilatkozatok szereztetnek be, amelyek értelmében a védszalagok területének be nem ültetése, illetőleg be nem fásitása, valamint cserje ós bokornövényektől menten tartása örök időkre biztosíttatik. Csuszamlások vagy más természetű deformatiók meggátlása és megszűntetése céljából ugy töltéseknél, mint bevágásoknál megfelelő óvintézkedések, valamint a