Rendeletek tára, 1906

Rendeletek - 167. A m. kir. belügyminister 1906. évi 80.000. számú rendeletével kiadott utasitás az állami anyakönyvek vezetéséről.

167. 80.000/1906. B. M. sz. 1865 A törvényhatóság első tisztviselője a jegyzékek kellő időben való felterjesztését a levéltárnok jelentése alapján ellenőrizni köteles. À levéltárnok a beérkezett jegyzékek alapján azt a körülményt, hogy valamely anyakönyvi bejegyzésre vonatkozólag utólagos bejegyzés érkezett, a másodpél­dányban a vonatkozó bejegyzésnél, és pedig a jegyző­könyvi mintájú anyakönyvi másodpéldányokban a lap szélén, arovatos mintájú anyakönyvi másodpéldányok­ban pedig az »utólagos bejegyzések, kiigazítások« rovatában a jegyzék óv- és folyó számának feltüntetése mellett feljegyzi, a jegyzékeket pedig anyakönyvi kerületenkint elkülönített iratcsomókba helyezi el, a beérkezés sorrendjében. A feljegyzés alakja a következő: »U. B. 36/908.« (Vagyis utólagos bejegyzés 1908. évi jegyzék 36. folyó­száma alatt.) Maga az utólagos bejegyzés a jegyzékekből a másod­példányba egész terjedelemben csak akkor vezetendő be, ha az első példány veszendőbe megy s a másod­példány használatára kerül a sor. (A. T. 27. §. U. Hetedik Rész.) Erre az eshetőségre számítva, a fent jelzett fel­jegyzést (U. B. stb.) apró betűkkel a rovat (lap szélé­nek) sarkán kell megtenni, az utólagos bejegyzés tény­leges bevezetése után pedig a szóban forgó feljegyzést törölni kell.

Next

/
Oldalképek
Tartalom