Rendeletek tára, 1906
Rendeletek - 156. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1906. évi 78.247. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a pöstyén—verbói helyi érdekű vasutra vonatkozólag.
1702 156. 78.247/1906. K. M. sz. tartozik a nevezett vasúti igazgatóságnak készpénzben rendelkezésére bocsátani, illetve befizetni. VIII. Felszerelési, leltári és berendezési tárgyak és elhasználási anyagok. A felszerelési, leltári és berendezési tárgyak az engedélyes részéről jóváhagyás végett bemutatandó részletes kimutatás alapján a kereskedelemügyi minister által megállapítandó mennyiségben, az elhasználási anyagok pedig az első négy heti szükségletnek megfelelőleg lesznek az épitési tőkéből beszerzendők s az üzletnek rendelkezésre bocsátandók. IX. Jótállás. A különböző létesítményekhez használandó anya_gok jó minőségére, nemkülönben az előállitandó összes munkák, épitmények, gyártmányok stb. megfelelő és szilárd kivitelére nézve a magyar királyi államvasutaknál érvényben levő feltétfüzetek és épületek leirásának, valamint a még egyébként fennálló szabályzatoknak és rendeleteknek határozmányai lesznek mérvadók és- pedig abban az esetben is, ha az engedélyokirat ide vonatkozó §-a alapján a kereskedelemügyi minister kivételesen netalán meg fogná engedni, hogy egyes anyagok, alkatrészek, gyártmányok vagy szállítmányok külföldről szereztessenek be. A sinek, váltók és keresztezések, valamint a sinkapcsolószerek kivételével mindazon munkákért, építményekért, gyártmányokért és sz állit mány okért, melyekre a magyar királyi államvasutak feltétfüzeteiben bizonyos jótállás van megszabva, engedélyes a műszaki felülvizsgálat helyi szemléjének középidejétől számit ott legalább egy évig, ellenben a sinek, váltók ós keresz-