Rendeletek tára, 1906
Rendeletek - 100. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1906. évi 48.001. számú rendeletével kiadott engedélyokirata a losoncz-gácsi helyi érdekű gőzüzemű vasutnak.
968 100. 48.001/1906. K. M. sz. posztógyárhoz vezetendő vontató vágányok az engedélyokirat 4. §~a értelmében, a kereskedelemügyi ministerhez előzőleg helybenhagyás végett felterjesztendő tervek alapján és az alább következő részletes határozmányok szerint építendő ki, s ólykóp rendezendő be, hogy a teljesen kész pályán a vonatok óránkint 40 (negyven) kilométer legnagyobb sebességgel közlekedhessenek. Engedélyes köteles az engedélyezett vasút számára beszerzendő sínekre és sinkapcsolószerekre, vashidszerkezetekre és üzleteszközökre (járóművekre, forgalmi eszközökre) vonatkozó szállitási szerződéseket — az illető feltétfüzetekkel és részlettervekkel felszerelve — a .kereskedelemügyi ministerhez jóváhagyás végett még a megrendelés, illetve beszerzés előtt beterjeszteni, továbbá a pálya építésére vonatkozó szerződést is bemutatni, ez utóbbit azonban csak akkor, ha az épités átalányösszegért vállalkozónak adatik ki, vagy ha az építé? kivitele a pénzbeszerzéssel is egybe van kötve A vasút és tartozékainak épitésónól engedélyes az érvényben levő általános, valamint a helyhatósági épitési és rendőri szabályokhoz, nemkülönben a m. kir. államvasutaknál érvényben álló feltétfüzeteknek és épületek leírásának határozmányaihoz és a helyi érdekű vasutakra vonatkozó m. kir. állam vasúti szabványrajzokhoz is alkalmazkodni köteles, mely utóbbiak mindig a m. kir. államvasutak igazgatósága által kiadott és annál megszerezhető eredeti sokszorositványokban terjesztendők ministeri jóváhagyás alá. Ezen szabványok alapján lesznek kidolgozandók a különböző munkák, műtárgyak, épületek és egyéb építmények kiviteléhez szükséges részlettervek és munkarajzok. Úgy a szabvánj^okat, valamint az építésre vonatkozó összes többi terveket is 4—-4 példányban kell előzetes helybenhagyás