Rendeletek tára, 1905
Rendeletek - 100. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1905. évi 58.805. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a nyiregyháza—dombrádi helyi érdekű vasutra vonatkozólag.
447 100. 58.805/1905. K. M. sz. által jóváhagyandó területhasználati szerződésekben foglaltatnak. Az épitésre vonatkozó összes terveket, ideértve a járóművek terveit is, 2—2 példányban kell előzetes helybenhagyás végett a kereskedelemügyi ministerhez felterjeszteni. II. Alépítmény. A vasút alépitménye egy vágányra készitendő. A legnagyobb emelkedés, illetve esés 10°/oo-ben (tiz per mille) állapittatik meg. A kanyarulatoknak a nyilt pályán 50 méternél (ötven m.) kisebb sugárral nem szabad birniok. Általában a vasút irány- és lejtési viszonyait a kivitel céljaira készitendő épitési tervezetben sem szabad akként megválasztani, illetve olykópen megváltoztatni, hogy kedvezőtlenebbek legyenek azoknál, melyek a korábbi eljárások és tárgyalások, valamint a vasút költségelése és engedélyezése alapjául szolgált tervekben felfogadva, illetőleg jelen épitési és üzletberendezési feltételekben megállapitva lettek. Különösen mérvadó ezen kikötés az itt megszabott maximalis lejtviszonyokra és minimalis ívsugarakra nézve, melyek lényegesen más helyen ós nagyobb számban, illetve kiterjedésben,- mint a fentebb emiitett eredeti tervekben előfordulnak, egyáltalában csak kivételes esetekben és ezekben is csak akkor és csak annyiban lesznek alkalmazhatók, ha és amennyiben azt a kereskedelemügyi minister az engedélyes előzetes kérvényére, az ebben részletesen kifejtendő és kellőleg beigazolandó körülmények és viszonyok által megokoltnak s ennek folytán, valamint egyéb tekintetekből is megengedhetőnek fogja találni.