Rendeletek tára, 1905
Rendeletek - 79. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1905. évi 54.354. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a miskolcz—diósgyőri helyi érdekű gőz- és villam-mótoros üzemű vasutra vonatkozólag.
79.54354/1905. K. M. sz. 623 egyéb anyagnyerési helyek mindenütt ott, ahol az lehetségesnek és szükségesnek fog találtatni, megfelelő mérvben és módon viztelenitendők lesznek, olyképen azonban, hogy a vizlevezetés módja és a folytonosságának biztositására előállítandó munkák és művek által káros vízfolyások ne keletkezhessenek és általában más érdekek sérelmet ne szenvedhessenek. A töltés lába és az esetenként mellette nyitandó anyagárok közt legalább 0 80 m. szóles padka hagyandó, és ugyanily szélesnek kell lennie a kisajátítási védszalagnak is. A magyar kir. államvasutaknál alkalmazott elhatárolási szabályzatnak érvényessége ezen helyi érdekű vasútra is kiterjesztetik. Csuszamlások vagy más természetű deformációk meggátlása, illetve elhárítása és megszüntetése céljából úgy töltéseknél, mint bevágásoknál megfelelő óvintézkedések, valamint a szükséges vízmentesítési és biztosítási munkák alkalmazandók, melyek előre láthatólag csuszamlásra vagy másnemű deformációra hajlandó terepen — a mutatkozó szükséghez képest — még a földmunkák megkezdése, illetve általában a terep és talaj egyensúlyának megbolygatása előtt hajtandók végre. Ar , illetve belvizterületeken átvonuló töltéseknél a pályaszin legalább 1*0 méterrel a legmagasabb ár-, illetve belvizállás felett tartandó. Úgy ilyen helyeken, valamint általában mindenütt ott, ahol azt a helyi viszonyok ós körülmények bármi oknál fogva megkövetelik, a pályatest és tartozókai — az épités közben, vagy a műszaki felülvizsgálatnál, esetleg pedig a műszaki pótfelülvizsgálat eredménye alapján megállapítandó módon és terjedelemben — biztositandók.