Rendeletek tára, 1905

Rendeletek - 28. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1905. évi 19.054. számú rendelete a vasuti tisztképző tanfolyam felügyelő bizottságához, a vasuti hivatalnoki állásokra képesitő vizsgákra vonatkozó szabályzat jóváhagyása tárgyában.

218 28. 19.054/1905. K. M. sz. A vizsgázók egymástól oly távolságban helyezen­dők el, hogy egymást ne akadályozhassák s egymás­sal ne is érintkezhessenek. Bármily szóbeli vagy irásos utón történő érintkezés tilos és a tilalom ellen vétő a felügyelő tanár által a vizsgából kirekesztendő. Az ilykép kirekesztett egyén csak a tanfolyam felügyelő bizottságától nyert engedély alapján hívható be újból vizsgatételre. Hasonló következménnyel jár meg nem engedett segédeszközök használata, valamint a vizsga rendjét zavaró magaviselet és az ellenőrködő tanár, illetve helyettese részéről a vizsga rendjének fentartása érdekében tett intézkedéssel való ellenkezés. -10. §. Az írásbeli dolgozatok kidolgozásának külalakjára nézve a szaktanár, illetve esetleges helyettesitője ad xitasitást. Különben pedig a kidolgozás lehetőleg röviden és egyszerűen, azonban a helyes szakszerű kifejezések használatával úgy legyen szerkesztve, hogy a tekintetbe jövő összes adatokat és számításokat és az alkalma­zott szabályokra való utalást magában foglalja. Azon vizsgázó, aki dolgozatát elkészítette, azt a feladatokkal együtt a felügyelő tanárnak nyomban átadni és a helyiséget elhagyni tartozik. A felada­tok kidolgozására igénybe vehető 5 órai idő eltelté­vel a dolgozat abban az esetben is benyújtandó, ha az összes feladatok kidolgozása még nem fejeztetett be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom