Rendeletek tára, 1905

Rendeletek - 16. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1905. évi 3.608. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a nagyváradi villamos városi vasutra vonatkozólag.

16. 3.608/1905. K. M. sz. 159 és egyéb helyi viszonyoknak- megfelelő alapozással lá­tandók el. A vasúti beton-csőátereszek felültöltésének a ma­gassága, szintén a pályaszinig számítva, kisebb nem lehet, mint 1 (egy) méter. A betoncső áteresztők készitéséhez, mint kötő­anyagot, csakis portlandcementet szabad használni. A nyílt vasúti műtárgyak hidfői és szárnyai kőből vagy téglából falazva, hordszerkezetei pedig bezárólag 2*0 m. nyilasig tölgyfából és ennél nagyobb nyilasok­nál vasból létesítendők. A Kert utcái vonalrészen levő Pecepatakhid azon­ban, mig a Nagyvárad város részéről tervezett végle­ges közúti hid meg nem épittetik, egyelőre ideiglenes jelleggel, egészen fából készithető. A különböző nemű műtárgyak falazatainak azon részei, melyek feltétlenül kőből lesznek előállitandók, az illető szabványokban vagy épitési részlettervekben fognak megjelöltetni, esetleg pedig rendeletileg meg­állapittatni. Az utak, utcák és terek mentén már meglévő és a vasút által netán igénybeveendő műtárgyak sá szükséghez képest meghosszabbitandók, átalakitandók, esetleg pedig egészen újból készítendők. A csapadók és szennyvíz levezetéséről — ameny­nyiben annak lefolyása a vasút építése következtében megzavartatnék — az utakon, utcákon és tereken át­haladó vonalrészek mentén nyílt vagy zárt csatornák segélyével vagy más alkalmas módon tartozik az en­gedélyes gondoskodni. Tartozik továbbá az esetleg fennálló csatornákat, viz-, légszesz- és egyéb vezetékeket is, a vasút épí­tése következtében netán előálló szükséghez képest

Next

/
Oldalképek
Tartalom