Rendeletek tára, 1905
Rendeletek - 150. A m. kir. pénzügyministerium vezetésével megbizott m. kir. ministerelnök 1905. évi 90.893 számú rendelete, a szeszadóról, valamint a szesztermeléssel együttesen készitett sajtolt élesztőnek megadóztatásáról szóló 1899. évi XX. t.-c. végrehajtása iránti utasitás*) 22. és 26. §-aiban, - #valamint e végrehajtási utasitás D. mellékletében foglalt némely határozmányoknak módositásáról.
13S52 150. 90.893/1905. P. Ü. M. sz. szeszt elszállítani, ilyen esetben a megadóztatott szesz a főzdétől 500 méter távolságon belül csak olyan helyiségben helyezhető el, amely nem a szeszfőz de-épületek fedele alatt s nem a szeszfőzde udvarában fekszik, és sem fogyasztási adóval terhelt szesz elhelyezésére nem használtatik, sem az ilyen szeszt tartalmazó helyiségekkel belső összeköttetésben nem áll. (A harmadik és a következő bekezdések változatlanul maradnak.) A 22. §. I. 2. pontjának utolsó bekezdését: Ha a bejelentett óráig a szeszküldemény ellenérzése végett a pénzügyi közeg meg nem jelenik, a fél csak abban az esetben van jogosítva a szeszt a bejelentés alapján előzetes hivatalos megvizsgálás nélkül elszállítani, ha szesznek a fogyasztási adó lefizetése mellett való elszállítása olyan szeszfőzdéből vagy szeszszabadraktárból történik, melynek vállalkozója a szeszfőzdének, illetőleg szabadraktárnak épületcsoportjába m avagy a vállalattól 500 méter távolságon belül levő helyen sem megadóztatott szesz tartására szolgáló raktárhelyiséget nem bír, sem likőrgyártással nem foglalkozik. A 22. §. I. 3. pontját: 3. A mennyiségnek megállapítása. Az elszállítandó szesznek mennyisége rendszerint a* 5. pontban elrendelt módon a súly alapján állapítandó meg. A pónzügyigazgatóság azonban felhatalmaztatik, hogy olyan szeszfőzdék válllalkozóinak, mely szeszfőzdékben a mennyiségnek súly alapján való megállapítása nehézségekbe ütközik, e nehézségek létezésének tartamára és a bármikori visszavonás fentartásá-