Rendeletek tára, 1904
Rendeletek - 154. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1904. évi 61.855. számú rendeletével kiadott engedélyokirat a halas-bácsalmás-rigyiczai helyi érdekű gőzmozdonyú vasutra vonatkozólag.
154.61.355/1904. IL M. sz. 1147 alapcölöpökhöz és alap rácsokhoz, fal- és süveggerendákhoz csakis tölgy- vagy vörös fenyőfát, ékekhez pedig kizárólag csak tölgyfát szabad használni. Hidak és átereszek, támasztó és bélésfalak, valamint általában alapozást igénylő más építmények és munkák is minden körülmények közt teljesen hordképesen, kellően szilárdan és akképen alapozandók, hogy az alapnak, különösen egyenletlen ülepedése, csúszása, illetve elmozdulása, alámosása, felázása, vagy felfagyása be ne állhasson. Mindezen követelmények szemmel tartásával az alapozások módja és mélysége minden egyes esetben — a terep- és talajviszonyoknak és a még egyébként figyelembe jövő körülményeknek, valamint egyes műtárgyakat és épitményeket illetőleg az azokra nézve netalán más helyen külön előirt vagy elöirandó feltételeknek megfelelően — az alapgödrök kiemelése és a felmerülő szükséghez képest esetleg a munkák végrehajtása közben fog megállapittatni. E tekintetben azonban határozottan kiköttetik, hogy 0*80 méternél bizonyos mértékig kisebb mélységre a természetes, nőtt talajba lenyúló alapozást — még leg^ kedvezőbb viszonyok és legjobb minőségű talaj mellett is — csak azon különleges esetekben szabad előállitani, a melyekben az illető falak minden oldalról kellően széles és a terep szinvonalától mérve legalább 0*80 m. magas feltöltéssel teljesen körülfogva, illetve védve vannak. Az összes átereszek és hidak, támasztó és bélésfalak, stb. mindennemű falazatainak előállításához kizárólag csakis román vagy — az esetről-esetre történő megállapításhoz, illetve elrendeléshez képest — portland-cement, homok, és viz megfelelő arányú vegyítésével készítendő vizálló habarcsot szabad használni. A vas -hordszerkezetű műtárgyakra vonatkozó mind-