Rendeletek tára, 1904

Rendeletek - 152. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1904. évi 58.834. számú rendeletével kiadott Engedélyokirat a kaposvár-barcsi helyi érdekű gőzüzemű vasutra vonatkozólag.

152.58.834/1904 K. M. sz. 1069 nemét, számszerinti mennyiségét és pénzértékét tartal­mazó kimutatást köteles az engedélyes az államvasutak igazgatósága utján még a megrendelés, illetve beszerzés előtt a kereskedelemügyi minist érhez jóváhagyás, illetve döntés végett bemutatni. A forgalmi eszközökre kivetett és teljes egészében azokra reüdelt pénzösszeg okmányszerű hiteles adatokkal beigazolandó részletes elszámolás alá esik, mely utóbbit az engedélyes szintén a kereskedelemügyi minister elhatáro­zása elé terjeszteni tartozik. Bárminő épitési célokra — ideértve a pálya és tar­tozékainak bekavicsolását, illetve behomokolását is — az engedélyezett vasút számára az épitési tőkéből beszer­zendő üzleteszközöket használatba venni nem szabad. Ezen határozmánytól eltérésnek csak a kereskedelemügyi minister előzetes felhatalmazása és az általa megszabandó feltételek alapján oly kivételes esetekben lehet helye, a mikor már használt járóművek beigazoltan nem állanak rendelkezésre, illetve sem vétel, sem bérlet utján egy­általán nem kaphatók. VIII. Felszerelési, leltári és berendezési tárgyak és elhasználási anyagok. A felszerelési, leltári és berendezési tárgyak az enge ­délyes részéről jóváhagyás végett bemutatandó részletes kimutatás alapján a kereskedelemügyi minister által meg­állapítandó mennyiségben, az elhasználási anyagok pedig az első négy heti szükségletnek megfelelöleg lesznek az épitési tőkéből beszerzendők s az üzletnek rendelkezésre bocsátandók. IX. Jótállás. A különböző létesitményékhez használandó anyagok jó minőségére, nemkülönben az előállítandó összes mun­Magy. Rend. Tára, 1904. 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom