Rendeletek tára, 1903

Rendeletek - 9. A m. kir. belügyminister 1903. évi 6888. számú körrendelete valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez, a Családi Értesitők tárgyában.

42 9. 6888/1903. B. M. sz. 8. §. Ha a családtagok közül valamelyik házasságra lépett, a házastárs neve a családi értesítő házasságkötési rova­tába vezetendő be, annak esetleges elhalálozása, vala­mint a házasságnak esetleges bírói felbontása (érvényte­lenné nyilvánítása) pedig az észrevétel rovatban jegy­zendő meg. 9. §. Az észrevétel rovatban jegyzendő meg továbbá az is, ha a családi értesítőbe felvett valamely nőnek törvény­telen gyermeke született. A 7. és 8. §-ok, továbbá az ezen szakasz értelmében az észrevétel rovatban megjegyzendő körülmények csak az esetben igazolandók okmányilag, ha azok azon czél szem­pontjából, a melyre a családi értesítő kiállittatik, fontos­sággal bírnak. Egyébként pedig a jelzett körülmények a fél egyszerű bemondása alapján jegyzendők be, annak megemlitése mellett, hogy a feljegyzés a fél egyszerű bemondása alapján történt. 10. §. Ha valamelyik családtag örökbefogadtatott, úgyszintén ha a családnév belügy ministeri engedély alapján megvál­toztattatott, vagy ha az örökbefogadás névátruházás mellett történt, avagy ha vallásváltoztatás (áttérés, kilépés) követ­kezett be, e körülmények az észrevétel rovatban megjegy­zendők, még pedig örökbefogadás esetében az Örökbe­fogadó nevének és az igazságügyministeri rendelet szá­mának, névváltoztatás esetében pedig a belügyministeri rendelet számának feltüntetésével. Az ' örökbefogadás ténye az örökbefogadó családi értesitőjében az örökbefogadásra vonatkozó igazságügy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom