Rendeletek tára, 1900
Oldaszámok - 1900-I-535
135. 42.474/1900. K. M. sz. 535 szüntettetett, — am. kir. belügyministerium vezetésével megbizott ministerelnök úrral egyetértőleg a fent idézett utasitás vonatkozó részének hatályon kivül helyezésével utasítom a hatóságot, hogy a jövőben az emiitett pénzbírságok egyharmad részét elsősorban a megfelelő törvényhatósági közkórház-alap, ilyennek nem létében pedig másodsorban az illető törvényhatóság területén lévő közkórház javára számolja el. Az idézett utasitás vonatkozó intézkedése ugyanis kizárólag a közegészségügy előmozdítására irányulván, a szóban levő pénzbírság-járulékok a törvényhatósági betegápolási alap megszűnése után is hasonló közegészségügyi czélra kell, hogy fordíttassanak. Budapesten, 1900. évi június hó 6-án. Hegedűs, s. Jc. 135. A kereskedelemügyi m. kir. minister 1900. évi 42.474. számú rendelete a nemzetközi egyezmény kötelékébe tartózd s önállóan kezelt valamennyi hazai gŐzmozdonyu vasút igazgatóságához, a berni egyezmény hatálya alá eső vasutvonalak jegyzékének kiigazítása tárgyában. A berni központi hivatalnak vasúti és hajózási főfelügyelőségemhez folyó évi június hó 6-án 695. sz. alatt intézett átirata szerint a nemzetközi egyezmény hatálya alá eső vasúti vonalak jegyzékébe a m. kir. államvasutak üzemében levő körös-belovár-verőcze-barcsi helyi érdekű vasútnak folyó évi május hó 4-én megnyílt misulinovackatalenai vonalrésze is beiktattatott.