Rendeletek tára, 1900
Oldaszámok - 1900-I-377
84. 27.735/1900. F. M. sz. 377 33. §. ' Elnök vagy alelnök csak érdekelt birtokos vagy meghatalmazottja lehet. Állásuk tiszteletbeli, de a társulat érdekében kifejtett működésükkel felmerült kiadások megtérítését igényelhetik. Á második (ügyvezető) alelnöknek gyomai lakosnak kell lenni, kinek tiszteletdíját a közgyűlés állapítja meg. Elnök teendői. 34. §. 1. Intézkedik a közgyűlések, valamint választmányi ülések összehívása iránt, a hol elnököl. Az ügyek tárgyalási sorrendjét az elnök állapítja meg, ő ügyel fel a tanácskozás higgadt, zavartalan lefolyására s hívja fel jelentkezésük sorrendje szerint, a tárgyhoz szólni kívánókat, s jogában áll mindazokat, kik beszédjük, vagy tettük által a tanácskozás menetére zavarólag hatnak, rendre utasítani, sőt tőlük a szót elvonni. 2. A köz- és választmányi ülésekről vezetett jegyzőkönyveket a gyűlés által megválasztott két tag által hitelesítteti s ezen kívül igazgató főmérnök és a jegyzőkönyvvezetővel aláírja. 3. Felügyel arra, hogy a közgyűlések és választmányi ülések határozatai a társulat közegei által pontosan végrehajtassanak. 4. Rendelkezik a társulat alkalmazottjaival, figyelemmel kiséri ezeknek működését és az ügymenetet bármikor megvizsgálhatja. 5. Képviseli a társulatot magánosokkal és hatóságokkal szemben. 6. A közgyűlés által elrendelt nagyobb munkálatokra pályázatot hirdet, e pályázatra közvetlen felhívandó vállalkozók névsorát az igazgató-főmérnök javaslatának figye-