Rendeletek tára, 1900

Oldaszámok - 1900-II-969

283. 37.325/1900. I. M. si. 969 czikk második czímében foglalt rendelkezéseknek meg­felelő gazdasági ügyvitelt megállapítja, telekkönyvszerűen vannak-e megjelölve, s ebből a szempontból, ha valamelyik telekkönyvi birtokrészletnek csak egy része van a sza­bályzatba bevonva, azt is megvizsgálja, csatolva van-e a szabályzathoz a birtokrészleinek illető részét feltüntető vázlatrajz. A telekkönyvi hatóság a feljegyzés elrendelésé­ről a végzés kézbesítésével, illetőleg megküldésével a telek­könyvi tulajdonosokat és a közigazgatási bizottságot is, mely a szabályzatot hozzá áttette, a feljegyzés megtaga­dásáról pedig csupán az utóbbit értesíti. 2. Ha a telekkönyvi hatóság a feljegyzést elrendelte, ezt a telekjegyzőkönyv, illetőleg a betét A) lapján a be­jegyzett birtokállás után olykép kell foganatosítani, hogy a feljegyzést elrendelő végzés számának idézése mellett feltüntettetik, hogy az A) lapon foglalt telekkönyvi jószág­testek, vagy valamely tüzetesen megjelölt jószágtest vagy az abban foglalt valamely birtokrészlet, vagy végre vala­mely birtokrészletből bizonyos terület közös használatát az 1898. évi XIX. t.-cz. értelmében alkotott szabályzat rendezi. (Pl. »Érk. 1900. okt. 29-én 890. sz. Az A) I. és II. alatt bevezetett telekkönyvi jószágtestek . . .«, vagy »az A) I. 529. helyr. szám alatt bevezetett birtokrészlet. . .« vagy »az A) I. 529. helyr. sz. alatt bevezetett birtokrészlet­ből a vázlatrajzon . . . val megjelölt 51 holdat tevő terület közös használatát az 1898. évi XIX. t.-cz. értelmében alko­tott szabályzat rendezi.«) Á feljegyzést mindig csak annak a telekjegyzőkönyv« nek, illetőleg betétnek A) lapján kell foganatosítani, mely­ben az osztatlan tulajdonban lévő ingatlan, mint egész van felvéve (közös telekjegyzőkönyv, betét); és abban az eset­ben, ha az osztatlanból járó illetőségek az egyes jogosí­tottak telekjegyzőkönyveiben, illetőleg betéteiben is ki van­iíagy. Bend. Tára, IB00. II. 62

Next

/
Oldalképek
Tartalom