Rendeletek tára, 1899

Rendeletek - 68. A földmivelésügyi m. kir. minister 1899. évi 9679. számú körrendelete valamennyi törvényhatósághoz, a vértetű kötelező irtása tárgyában.

412 68. 9679/1899. F. M. sz. rejtett sebhely mindig nehézséget és sok munkát fog okozni a vértetűirtásnál. Vértetűvel fertőzött faiskolában, továbbá gyümölcsös­ben, valamint a hol a fák koronáját vértetü miatt felújí­tották, előfordulhat a vértetű az illető fák gyökerén is és pedig úgy az alma, mint a körtefán is. Itt a vértetüt úgy irtjuk, hogy a fa gyökerét egészen feltakarjuk és azt elébb petroleum-emulsiónak vizzel mintegy 6 — 8-szor hígí­tott keverékével bőven lemossuk s azután az igy lemosott gyökeret égetett mészporral körülbelül egy ujjnyira behint­jük. Olyan oltványt, vagy csemetét, melynek gyökere olyan vértetves, mint az a csatolt szines táblán E-nél látható, szaporításhoz felhasznáfoi nem szabad, hanem azt egyszerűen ki kell ásni és el kell égetni. Ennyiből áll a vértelü irtása, mely eleinte kitartó és alapos munkát, későbben pedig a megtisztított fáknak éber és gondos ellenőrzését követeli. A ki mind a kettőt pontosan és lelkiismeretesen megteszi, az a bajtól megsza­badul ; a ki pedig csak látszatra dolgozik, az nemcsak nem fogja a vértetüt kiirtani, hanem azt még meg is szaporitja. Végül idecsatoljuk az ezen útmutatáshoz mellékelt szines tábla magyarázatát, a mely a vértetűtől nem a leg­nagyobb mértékben elcsúfított almafárrészeket mutatja be, ha­nem olyanokat, a melyek vagy a vértetüre nézve igen jellemzők, vagy olyanokat, a melyek csak nehezen vehe­tők észre és parányiságuknál fogva rendesen kikerülik a vértetüt kereső figyelmét. Az J.-val jelölt ágrészen lévő repedések és dudorodások, valamint rajtuk a vértetvek a vér tetves állapotnak téli képét adják. A fehér gyapjas váladék hiányzik. A 5-vel jelölt törzsön a vértetű a metszés beforradó helyének belsejében van; itt egy kis fehér gyapjas vála­dék is látszik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom