Rendeletek tára, 1899
Rendeletek - 244. A m. kir. igazságügyminister 1899. évi 3900. I. M. E. számú rendelete, a fiumei kir. törvényszék és egyes biróság részére büntető ügyviteli szabályok kibocsátása tárgyában.
1680 244. 3.9O0/1899. I. M. E. sz. A jelentkező az eset körülményeiről, a fölmerült gyanuokokról, bizonyítékokról és netáni magánjogi igényeiről oly tüzetesen hallgatandó ki, hogy újabb kihallgatásának szüksége lehetőleg elkerültessék. A halaszthatatlan vizsgálóbirói intézkedések a feljelentésnek jegyzőkönyvbe vétele előtt is foganatosíthatók. A jegyzőkönyv felvétele nem tagadható meg azért, mert a panaszolt cselekmény elbírálására más törvényszék illetékes, mint a mely mellett a vizsgálóbiró működik. A halaszthatatlan nyomozó cselekmények ebben az esetben is teljesítendők. Ha a vizsgálóbiró a kir. ügyészség indítványának beérkezte előtt sürgős cselekményt teljesít, erről az ügyészséget haladéktalanul értesiti. A vizsgálóbiró által vezetendő lajstromok 19. §• A vizsgálóbiró az általa teljesített vizsgálatokról az I. számú minta szerint vizsgálati, a hozzá érkezett, illetőleg neki kiosztott megkeresésekről pedig a II. számú minta szerint külön megkeresési lajstromot vezet. (V. és Vm. lajstromok.) 20. §. A vizsgálati, lajstromba — a vizsgálóbiróhoz érkezés sorrendjében és évenként elölről kezdődő folyó számok alatt — be keli vezetni minden ügyet, melyben a vizsgálat elrendeltetett. (B. P. 105. '§.) A vizsgálati lajstrom első rovata tünteti fel a folyó számot, mely a vizsgálóbirói kezelésben az ügy megjelölésére szolgál, és a lajstrom betűjével, valamint az évszámmal együtt minden irat (fogalmazvány, melléklet,