Rendeletektára, 1898

Rendeletek - 12. A földmívelésügyi m. kir. minister. – 1898. évi 6763. szám. A »Titeli Tisza Duna töltésfentartási és belvizszabályozótársulat« alapszabályai.

12. 6763/1898. F. M. sz. 87 illetve 1884. évi XIV. t.-cz. értelmében a társulati alap­és gátvédeími szabályokban,. a közgyűlés és választmány határozataiban és az elnökség utasításaiban foglaltaknak. h) Eíkésziti és a választmánynak átvizsgálás végett bemutatja a közgyűlés elé terjesztendő évi költségelőirány­zat tervezetét. i) Felvilágosítást ad a netán azt kivánó egyes érde­kelteknek a társulati ügyek állásáról és a számadások, könyvek, műszaki tervek és költségvetésekre nézve, s azokba a betekintést megengedi; tartozik jelen lenni a közgyűlésen és választmányi üléseken a netán szükséges' felvilágositások megadása végett. k) A társulatra nézve szükséges, hasznos vagy kívá­natos munkálatokat inditványozza, és ha a czélszerűség vagy a társulat érdeke a megállapított tervezetben vál­toztatást vagy módosítást ajánlanának, köteles azt a vá­lasztmánynak — indokolt véleményével — beterjeszteni, hogy a szükséges intézkedéseket megtehesse ; köteles továbbá a hozandó határozat szerint az építkezést végrehajtani. I) Köteles a védtöltéseket és csatornahálózatot havon­ként egyszer beutazni és megvizsgálni; felelős a csa­tornák tisztántartásáért; innen kifolyólag tartozik a fen­tartási személyzetet kötelességének pontos betöltésére szorítani és a tapasztalt hanyagságot vagy mulasztást orvoslás, valamint az észlelt műszaki hiányokat helyre­hozás végett a választmánynak bejelenteni, sürgős és halasztást nem tűrő esetekben a felfedezett hiányokat és károkat saját hatáskörében helyrehozhatja és ez iránt a választmánynak utólagosan jelentést tesz. m) A műszaki munkákra vonatkozó, vagy azzal kap­csolatos minden számlákat, követeléseket, értéket kép­viselő, bevételt vagy kiadást tartalmazó okmányokat ellen­jegyez, illetőleg igazol.

Next

/
Oldalképek
Tartalom