Rendeletektára, 1897
Rendeletek - 153. A m. kir. belügyminister 1897. évi 37.441. számú körrendelete valamennyi törvényhatósághoz. A »Magyar Mérnök- és Épitész-egylet« által kidolgozott épitőterv-pályázatnak figyelembe ajánlása tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1897. 633 c) a megkívánt alaprajzok, metszetek, homlokzatok, esetleges egyéb rajzok számának és mértékének meghatározását ; d) a rendelkezésre álló költségösszeg nagyságát, mely mellett kiteendő az is, hogy azt szigorúan megtartani elengedhetetlen követelmény-e, s az ezt a korlátot figyelembe nem vett pályatervek eleve is kizáratnak-e ; avagy pedig, hogy az összeg a tervezőknek csak hozzávetőleges mértékül szolgál, a kik tehát e tekintetben némi szabadsággal mozoghatnak; e) az építészeti stilus meghatározását ; ennek megválasztása, hacsak különös okok nem kívánják, a tervezőre bizassék ; f) a tervek benyújtása határidejének és a helynek pontos meghatározását; g) a pályabirák neveit; h) a kitűzött pályadíjak szám és összeg szerint való meghatározását. 4. A kivánt rajzok átalánosságban 1 : 200 mértékben készítendők; nagyobb mértékű rajzok vagy egyes részletek követelése csak aíckor engedhető meg, ha az a tervezet alapgondolatának megértéséhez vagy ábrázolásához különös okokból szükséges. Részletes és méretkimutatásos költségvetések, árelemzések, aprólékos méretjelzések, különös tanulmányt igénylő fűtő vagy egyéb berendezések tervei elvileg kizárandók. Az esetleges költségszámítások csakis a beépített hosszaság, négyzet vagy köbtartalom alapján számított, de azért kellően részletezett kimutatásokból álljanak. Kivételt csakis egyes kisebb tárgyak képezhetnek, melyekre nézve részletesebb tervek s részletes költségvetés követelhető. 5. A biráló bizottság többsége szakértőkből álljon ; 43*