Rendeletektára, 1897
Rendeletek - 90. Kereskedelemügyi m. kir. minister.— 1897. évi 14.456. szám. Az 1738/1897. Teng. Hat. sz. a. kiadott utasitás a m. kir. révhivatalok és azok kirendeltségei számára, a kikötői illetékekről szóló 1897. évi IX. törvényczikk végrehajtása tárgyában.
338 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1897. A 6, §-hoz. Azon idegen államok, melyeknek hajói — a kikötői illetékek fizetését illetőleg — a belföldiekkel egy tekintet alá esnek, külön fognak közhírré tétetni. Külföldről érkező gőzösök a 6. §. a) pontja alatt megállapított illetékeket azon belföldi kikötőben kötelesek megfizetni, a melyben először végeznek kereskedelmi műveletet, még pedig azon esetben is, ha kereskedelmi művelet teljesítése nélkül előbb egy vagy több belföldi kikötőt érintettek. Az első érkezés napjának, melytől fogva a 20 napi illetékmentesség kezdődik, azon nap tekintendő, a melyen neki a szabad közlekedés megengedtetett. Ha a szabad közlekedés a délutáni órákban engedtetik meg, akkor a megérkezési nap számítása éjfélkor kezdődik. Az emiitett időszakban érintett utolsó kikötőben — a kikötői illetékről szóló törvény 2. §-a értelmében — az illetékfizetési kötelezettség csak akkor áll be, ha a kereskedelmi művelet a beszámitható időnek letelte után kezdetik meg. A kereskedelmi művelet akkor tekintendő megkezdettnek, ha az illető kikötőre eső összművelet (be- és kirakás) eszközlésére szükségei munkák a műveletnek megfelelő terjedelemben vétettek foganatba. A kikötőben való tartózkodáskor azon napok, melyeken megállapítható elemi akadályok, vagy az erőhatalom egyéb esetei következtében a hajó kereskedelmi műveietet nem végzett, továbbá vasár- és ünnepnapok, melyeken a hajó kereskedelmileg nem működött, a 20 napi időszakba nem számitandók be. Nem számitandók be az emiitett idő* szakba továbbá azon napok sem, melyeket a gőzös — a révhivatal rendeletére — közegészségügyi okokból valamely tengeri vesztegzári intézetben vagy vesztegzári állomáson