Rendeletektára, 1897
Rendeletek - 198. A kereskedelemügyi m. kir. minister. — 1897. évi 38.266. szám. A szatmár—fehérgyarmati helyi érdekű gőzmozdonyú vasutra vonatkozó engedélyokirat.
108 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1897. és földjét, a föld- és műmunkálatokat, a fel- és alépítményeket minden hozzátartozókkal, úgymint forgalmi eszközökkel, pályaudvarokkal, fel- és lerakodó helyekkel, a vasút üzletéhez tartozó épületekkel, az indulási s érkezési helyeken őr- és felvigyázó-házakkal, minden felszerelvényekkel, ingó- és ingatlanokkal egyetemben; ellenben az engedélyes vagy jogutódjai megtartják az általok folytatott üzlet alatt jövedelmi fölöslegeikből alkotott netáni tartalékalapot és a künlevő cselekvő követeléseket, valamint azon építkezéseket, a melyek megszerzésére vagy előállítására a kormány által azon határozott hozzáadással hatalmaztaüak fel, hogy azok a vaspályának semmi tartozékát képezni fogják. 23. §. A kereskedelemügyi m. kir. minister az állami érdekek megóvása tekintetéből jogositva van magának úgy a pálya épitése, valamint az üzlet megfelelő felszerelése és folytonos jókarban tartása felől minden részben meggyőződést szerezni és meghagyni, hogy a mutatkozó hiányok pótoltassanak. Különösen fentartátik a nevezett minister részére azon jog, hogy a forgalom növekedéséhez képest engedélyest a forgalmi eszközöknek időnkénti megfelelő szaporítására kötelezhesse. A kereskedelemügyi m. kir. ministernek joga van továbbá a részéről kiküldött közeg által az ügyvitelt és pályaigazgatást megvizsgálni és ellenőrizni. A kereskedelemügyi m. kir. minister által kiküldött biztosnak jogában áll az igazgatóság és az ennek kebeléből netán kirendelt külön bizottságok ülésében, valamint a közgyűlésekben részt venni, nemkülönben törvénytelen, a köz- vagy állami érdekekre netán hátrányos, az engedély-