Rendeletektára, 1896

Rendeletek - 33. A kereskedelemügyi m. kir. minister. — 1896. évi 367. szám. A bakócza-felső-mindszent—komlói helyi érdekű gőzmozdonyú vasútra vonatkozó engedélyokirat.

244 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1896. 23. §. A kereskedelemügyi m. kir. minister az államérdekek megóvása tekintetéből jogosítva van magának úgy a pálya építése, valamint az üzlet megfelelő felszerelése és foly­tonos jókarban tartása felől minden részben meggyőződést szerezni és meghagyni, hogy a mutatkozó hiányok pó­toltassanak. Különösen fentartatik a nevezett minister részére azon jog, hogy a forgalom növekedéséhez képest engedélyest a forgalmi eszközöknek időnkénti megfelelő szaporítására kötelezhesse. A kereskedelemügyi m. kir. ministernek joga van továbbá a részéről kiküldött közeg által az ügyvitelt és pályaigazgatást megvizsgálni és ellenőrizni. A kereskedelemügyi m. kir. minister által kiküldött biztosnak jogában áll az igazgatóság és az annak kebeléből netán kirendelt külön bizottságok ülésében, valamint a közgyűlésekben résztvenni, nemkülönben törvénytelen, a köz- vagy állami érdekekre netán hátrányos, az engedély­okirattal ellenkező intézkedéseket a nevezett minister további elhatározásáig felfüggeszteni. 24. §. A kereskedelemügyi m. kir. ministert megilleti a jog, hogy engedélyest a jelen engedélyokirat- és az annak ki­egészítő részét képező okmányokban megállapított kötele­zettségeknek, úgyszintén a kormány által az engedélyest kötelező törvények, szabályok, utasítások stb. alapján kiadott rendeleteknek teljesítésére 100 frttól 10.000 frtig terjedhető rendbüntetés vagy birság kivetése által szoríthassa. A kivetett, és a kereskedelemügyi m. kir. minister által kitűzött záros határidő alatt az engedélyes által be

Next

/
Oldalképek
Tartalom