Rendeletektára, 1896
Rendeletek - 289. A kereskedelemügyi m. kir. minister. — 1896. évi 70.717. szám. A szeged—-karlovai helyi érdekű gőzmozdonyú vasutra vonatkozó engedélyokirat.
560 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1896. kir. ministertől előzetesen kieszközölt engedély alapján köthetnek; viszont azonban kötelesek engedélyesek más pályákkal ilynemű szerződésekre lépni, ha azoknak az engedélyesek vasutjához való csatlakozása, illetve a csatlakozási állomások vagy vonalrészek közös vagy együttes (peage-jog) használata akár engedélyokiratilag, akár a kereskedelemügyi m. kir. minister külön engedélyével biztosíttatott. A mennyiben pedig ugy ezekre nézve, mint a kocsikölcsönzés, és minden ezekért járó kárpótlás tárgyában az illető vasúti vállalatok között egyezmény létre nem jöhetne, az e részben megkötendő egyezmény feltételeit a kereskedelemügyi m. kir. minister fogja az érdekelt felekre nézve kötelezőleg megállapítani. 7. §. Az engedélyezett vasút megépítéséhez és üzleti megfelelő berendezéséhez szükséges tényleges tőke 2,000.000 forint, azaz : kettő millió forintban állapittatik meg, mely tőkéből forgalmi eszközök beszerzésére engedélyesek 159.500 frtot tartoznak fordítani. Az ezen tényleges tőkének beszerzésére szükséges névleges összeget (alaptőke) a kereskedelemügyi m. kir. minister a pénzügyi m. kir. ministerrel egyetértőleg állapítja meg. Ugyancsak a tényleges tőkéből 25.000 frt készpénzben, vagy a kibocsátási árfolyamon számított elsőbbségi részvényekben kihasítandó, s mint tartalék, külön kezelendő. Ezen tartaléktőke csakis a kereskedelemügyi m. kir. ministertől esetenkint előzetesen kikérendő engedély alapján lesz felhasználható.