Rendeletektára, 1896

Rendeletek - 265. A kereskedelemügyi m. kir. minister. — 1896. évi 62.206. szám. Szabályzat a vasuti tisztképző tanfolyamon tartandó képesitő vizsgákról.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1896. 439 ïiyelvi vizsgákon pedig a német és franczia nyelv tanárai tagjai a vizsgáló bizottságnak. Az írásbeli feladatok, az illető tanárok javaslatai alapján, a vizsgabizottság által állapittatnak meg, s a vizsgázókkal a bizottság elnöke által közöltetnek. Az írásbeli feladványok kidolgozására 3 órai idő engedtetik; mely határidő leteltével a dolgozatok a fel­ügyelő tanárnak akkor is benyújtandók, ha be nem fejez­tettek volna. Az írásbeli és szóbeli vizsga befejeztével, mely vizs­gák lefolyásáról a 13. és 17. §§. szerint szintén pontos jegyzetek vezetendők, a bizottság szavazat-többséggel ha­tároz a vizsga eredménye fölött ; megállapítja a megillető osztályzatokat, s határozatát a vizsgázókkal megfelelő módon közli. A vizsgák sikeres eredménye a képesítő bizonyítványban kitüntetendő. Sikertelenség esetén ellen­ben a képesítő bizonyítvány illető rovata kitöltetlen marad. Az egészségügyi szolgálatból teendő vizsga, valamint a nyelvi vizsgák fejében az egyenkint 1 forint 50 krt tevő külön vizsgadíj előzetesen fizetendő, mely az illető vizsgabizottság tagjai között egyenlően osztandó fel. Kelt a vasúti tisztképző tanfolyam felügyelő bizott­ságának 1896. évi szeptember hó 9-én tartott üléséből. Az elnök: Vörös, s. h államtitkár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom