Rendeletektára, 1896
Rendeletek - 263. A kereskedelemügyi m. kir. minister. — 1896. évi 57.670. szám. A Fiume város területén létesitendő villamos közúti vasut épitésére és üzletére vonatkozó engedélyokirat.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1896. 417 10. §. A pálya megépítéséhez és megfelelő üzleti berendezéséhez szükséges tőke az esetre, ha a pálya központi áramfejlesztő teleppel építtetik, 386.400 forintban, azaz: háromszáznyolczvanhatezernégyszáz forintban; az esetre pedig, ha a pálya központi áramfejlesztő telep nélkül létesíttetik, 289.600 forint, azaz : kétszáznyolczvankilenczezerhatszáz forintban áilapittatik meg azzal a kikötéssel, hogy az építésnél és az üzletberendezésnél a műszaki felülvizsgálat megállapításához képest mutatkozó megtakarítás gyümölcsöző kezelés mellett tartalékba lesz helyezendő, s a pálya czéljaira csak a kereskedelmi m. kir. minister előzetes engedélyével lesz felhasználható. Ezen kikötés érvényesítése czéljából a műszaki felülvizsgálat alkalmával engedélyes a pálya- és tartozékainak megépítésére forditott tényleges költségeit — a vonatkozó okmányokkal igazolva — kimutatni köteles. H. §. Engedélyes köteles a jelen engedélyokirat kiadása előtt 5000 forint, azaz : ötezer forintnyi biztosítékot készpénzben vagy óvadékképes értékpapírokban Fiume város pénztáránál letenni. Ezen biztosíték csak a pálya műszaki felülvizsgálatának eredményes befejezése után, s illetőleg a műszaki felülvizsgálat eredményének a kereskedelemügyi m. kir. minister részéről történt helybenhagyása alkalmával adatik vissza. Egyébiránt a biztosíték a műszaki felülvizsgálat alkalmával megállapított hiányok teljes pótlásáig, illetve a jótállási határidők lejártáig egészben vagy aránylagos részben visszatartható. Ha az engedélyes jelen engedélyokiratban a pálya kiépítését illetőleg megszabott kötelezettségeknek, különö28*