Rendeletektára, 1896

Rendeletek - 240. A m. kir. belügyminister 1896. évi 69.401. számú körrendelete valamennyi vármegye közönségéhez, a magyarországi községek és egyéb helynevek egységes hiteles törzskönyvének létesitése tárgyában.

282 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1896. ferde állapotoknak megszüntetését ezélzó eme feladatoknak sikeresen megfelelhessen, ennek egyik főfeltételét képezi a mai tényleges állapotnak minél alaposabb megismerése, kapcsolatban mindazon tájékoztató adatoknak összegyűj­tésével, a melyek 'ugy a nevek helyesírásának megálla­pítása, valamint az új nevek és előnevek alkotása tekin­tetében útmutatással szolgálhatnak. E végből minden egyes községre vonatkozólag a •/. alatt mintaképen ide­csatolt kimutatásnak pontos kitöltése lévén szükséges, felhivom a törvényhatóságot hogy — az országos m. kir. s atisztikai hivatal által, a jelen rendeletemre való hivat­kozással, a szükséges számban megküldendő űrlapok fel­használásával — *ez adatoknak közvetlenül az érdekelt községektől való begyűjtéséről, s az országos m. kir. statisztikai hivatal felszólításában megjelölendő határidőben — kellő felülvizsgálat után, mely minden egyes községre vonatkozólag ugy az illetékes főszolgabíró, valamint a vármegye alispánja által is személyes felelősség terhe alatt teljesítendő — e hivatalhoz való beterjesztéséről gondoskodjék. Végül a midőn raég ismételten hangsúlyozni kivánom, hogy a községnevek tekintetében Magyarországon fennálló visszás állapotoknak végleges rendezése ugy a különböző közigazgatási érdekek szempontjából, valamint általános műveltségi tekintetből mily nagy jelentőséggel bir, egy­úttal azon biztos reményemnek és várakozásomnak adok kifejezést, hogy a törvényhatóság közönsége engem a jelzett nagyfontosságú feladatnak megoldásában, a mely­nek czéljából a községek nevére vonatkozó összeírás az első és legszükségesebb lépést képezi, az összeírás leg­gondosabb keresztülvitele és felülvizsgálata által hazafias buzgalommal támogatni fog. Budapesten, 1896. évi október hó 3-án. Fercxél, s. h

Next

/
Oldalképek
Tartalom