Rendeletektára, 1896

Rendeletek - 211. A kereskedelemügyi m. kir. minister. — 1896. évi 38.994. szám. A dunaparti villamos közúti vasútra vonatkozó engedélyokirat.

194 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1896. nézve egyrészt Budapest székes főváros közönsége, más­részt az engedélyes között 1896. évi január hó 17-én létrejött s kormányhatóságilag jóváhagyott jelen engedély­okiratnak kiegészitő részét képező szerződés, illetve pót­szerződés határozmányai szolgálnak zsinórmértékül; míg ellenben a vasút épitésére és üzleti czéljaira netán igé­nyelt egyéb területekre nézve az 1881. évi XLI. t.-cz. szerinti kisajátítási jog ezennel engedélyeztetik. 3. §. Engedélyes szorosan alkalmazkodni köteles: a) a jelen engedélyokirat határozataihoz; b) a közmunka- és közlekedésügyi m. kir. ministerium által 1868. évi április hó 20-án 4973. szám alatt az ország­gyűlés jóváhagyásával kibocsátott ideiglenes vasútengedé­lyezési szabályhoz*); valamint az 1878. évi XX. t.-cz. által beczikkelyezett vám- és kereskedelmi szövetség VIII. czikkében előirt, illetőleg az ez által törvényerőre emelt vasúti üzletrendtartáshoz, s ezen üzletrendtartás 92. §-a alapján a közúti vasutak forgalmi szolgálatára nézve Buda­pest székes főváros hatósága által a kereskedelemügyi és belügyi m. kir. ministerek jóváhagyásával kiadott külön szabályzathoz, a mennyiben mindezek egyes rendelkezései alól a jelen engedélyokiratban foglalt határozmányok szerint,, vagy külön szabályzat útján fel nem mentetik; c) minden egyéb, a közúti vaspályákat illetőleg később alkotandó törvényekhez, szabályokhoz, utasításokhoz és rendeletekhez, s végül d) a fennebbi 2. §-ban emiitett szerződés, illetve pót­szerződés határozni anyaihoz, a mennyiben ezen hatá­rozmányok a jelen engedélyokirattal ellentétben nincsenek. *} Lásd ; Hagy. Ren cl. Tára, 1868. évf. 247. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom