Rendeletektára, 1896

Rendeletek - 185. A főldmívelésügyi m. kir. minister 1898. évi 23.806. számú rendelete valamennyi vármegye közönségéhez, a mező- (hegy-) őrök lőfegyverrel ellátása, s a mezei rendőrségi alkalmazottak minősitésének ellenőrzése tárgyában.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1896. 23 kapcsolatba hozassék; fölhivom a közönséget, hogy az e czélból szükséges intézkedéseket a következők figyelemmel tartásával foganatosítsa. A járási fő szolgabirák utasitandók, miszerint gondo­san és lelkiismeretesen vizsgálják meg azt, vájjon a köz­ségeikben már alkalmazott, illetve fölesketés végett be­jelentett mezőőrök megfelelnek-e az 1894: XII. t.-czikk, és az annak végrehajtása tárgyában 1894. évi 48.000. sz. rendelet 76. és 77. §-aiban, továbbá az idézett rendelet D. melléklete 1. §-ában előirt erkölcsi és személyi minősí­tésnek, s a talált szabálytalanságok kiküszöbölése iránt saját hatáskörükben intézkedjenek. Vizsgálják meg továbbá azt is, hogy községeikben nem szükséges-e a mezőőrök számát csökkenteni, java­dalmazását emelni, vagyis oly intézkedéseket tenni, melyek folytán az érdekelt közönség teherviselési képességeinek méltányos és szükséges kímélése mellett lehetővé tétetik az, hogy a mezőőri szolgálat alkalmas egyének által lát« tassék el. A járási főszolgabíróktól ezen eljárásuk eredményéről két hónapi határidő alatt jelentés bekivánandó. Ezen je­lentések alapját kell hogy képezzék a törvényhatóság azon határozatának, melylyel a községi mezőőröknek egyes köz­ségekben, vagy az egész törvényhatóság területén a mu­tatkozó és indokolt szükséghez képest lőfegyverrel való ellátását kimondja, s ehhez képest ki kell terjedniök a jelentéseknek — . az alkalmazott mezőőrök erkölcsi és személyi minősítését illető adatakon fölül — azon köz­biztonsági szempontokra, a melyek a mezőőrök lőfegyver­rel való ellátását különösen indokolják, esetleg mellőzen­dővé teszik. Hasonló rendelkezés bocsátandó ki a rendezett tanácsú városok polgármestereihez is. Az ekként előkészített s meghozott törvényhatósági

Next

/
Oldalképek
Tartalom