Rendeletektára, 1896

Rendeletek - 10. A m. kir. [sic]beiügyminister 1896. évi 3522. számú körrendelete valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez, a népmozgalmi statisztikai [sic]ürl apók kitöltése és beküldése tárgyában.

62 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TARA. 1896. összeházasodásáról nyerhetünk tájékoztatást. Kivánatos tehát, hogy mindazon esetekben, a midőn a menyasszonynak nincsen saját kereső foglalkozása, hanem csak szülőinek vagy más eltartójának háztartásában van elfoglalva, a foglalkozási és társadalmi kör, a melybe tartozik, eltartója foglalkozásának megemlitésével jelöltessék meg, pl. fog­lalkozása : háztartás, apja szabómester, vagy : háztartás, anyja földbirtokosnő stb. Különösen nagy gondot kell forditani a halál okának pontos bejegyzésére, miután ez az egész népmozgalmi sta­tisztikának egyik legfontosabb adatát képezi. Ily általános -és semmit mondó megnevezések tehát, mint természetes halál, hosszas betegség, fertőző betegség, halálos beteg­ség, haldoklás stb. a statisztikai lapra nem jegyezhetők be, hanem még akkor is, ha a halál okát nem orvos, hanem egyéb képesitett halottkém, vagy a községi elül­járóság valamely tagja állapitotta volna is meg, legalább az 1895. évi 60.000. számú utasitás 9. mellékletében felsorolt halálokok valamelyike jegyzendő be ; sőt még ha nem mutattatik is fel halottvizsgálati bizonyítvány, akkor is igyekeznie kell az anyakönyvvezetőnek — a halálesetet bejelentő féltől szerzendő felvilágosítás alapján — a Ihalál oka felől lehetőleg oly tüzetes tájékozást szerezni, hogy legalább az emiitett 9, mellékletben fölemiitett halál­okok valamelyikét jegyezhesse be a statisztikai lapra. f) Az a), b) és d) mintájú statisztikai lapokon a .gyermek szülőire vonatkozó rovatok kitöltését az anya­könyvvezetők — tapasztalás szerint — igen gyakran el szokták mulasztani az oly esetekben, a midőn az illető szülők, vagy azok valamelyike a gyermek születése, ille­tőleg elhalálozása alkalmával, vagyis a kérdéses statisz­tikai lap kiállításakor már nem volt életben. Minthogy .statisztikai szempontból a már meghalt szülőkre vonat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom