Rendeletektára, 1896

Rendeletek - 1. A vallás- és közoktatásügyi, a belügyi és az igazságügyi m. kir. ministerek 1896. évi 56/V. K. eln. szám alatt kelt rendelete, a vallás szabad gyakorlatáról szóló 1895 : XLIII. t.-czikk végrehajtása tárgyában.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1896. 5 kilépett volt. Ez a főszolgabíró vagy polgármester a szóban forgó jegyzőkönyvi másolatot, a 6. §. értelmében, a kilé­pésről fölvett jegyzőkönyvhöz csatolja, és a 2. számú minta szerint készült jegyzék 4-ik rovatát kitölti. Ha a fél kivánja, a jelen §. értelmében fölvett jegyző­könyv hiteles másolatát — díj nélkül — részére is ki kell adni. A bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezetbe való belépés — a közigazgatási hatóság által a jelen §. értelmében fölvett, s az illető vallásfelekezet lelkészével vagy vallási elöljárójával hivatalból közölt, vagy pedig a fél által felmutatott hiteles jegyzőkönyvi másolat alapján — az illető vallásfelekezet szabályai szerint történik. Azon vallásfelekezet lelkésze vagy elüljárója, a mely vallásfelekezetbe a fél belépett, a fél részére, ha kivánja, a belépés megtörténtéről bizonyítványt ad. 9. §• A közigazgatósági hatóság, ha úgy találja, hogy a fél, ámbár magát a bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezeteken kivül állónak tartja, mégis az 5. §. értelmében valamely bevett vagy törvényesen elismert vallásfelekezethez tartozik, megtagadja a 8. §. második bekezdésében emiitett jegyzőkönyv fölvételét, felvilágositja a felet tévedéséről/és ha a vallásfelekezet, a melybe a fél belépni óhajtott, nem az, a melyhez az 5. §. értei mében úgy is tartozik, figyelmeztetni kell egyszersmind a felet, hogy az 1868:LIII. t-cz. 1—8. §-ai értelmében az áttérés eszközlése végett az illetékes lelkészekhez vagy vallási elülj árokhoz fordulhat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom