Rendeletektára, 1895
Rendeletek - 3. A m. kir. belügyministernek 110.461/894. szám alatt valamennyi törvényhatósághoz intézett körrendelete, a szódaviz gyártásáról, elárusitásáról és felügyeletéről.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA, 1895. 11 Az eljáró közegek mellett szakértő közegekül működnek a községi s körorvosok és a törvényhatósági tiszti orvos, Budapesten a kerületi tiszti orvos. A községi- vagy körorvos, valamint a rendezett tanácsú város orvosa, mint a község szakértő közege, továbbá törvényhatósági városban a városi, illetve kerületi orvos s Budapesten a kerületi tiszti orvos van hivatva a szükséges szakértői szemlék megtartására ; ô köteles tehát a községében, körében, városában vagy kerületében levő összes szódaviz-gyárakat a felmerült szükséghez képest mindenkor, azonban évenkint legalább négyszer, ezen szakasz első bekezdésében felsorolt közegek kiséretében minden irányban megvizsgálni s szigorúan ellenőrizni, hogy a jelen rendeletben szabályozott egészségügyi s tisztasági követelmények teljesittettek-e. Ezen vizsgálataiknak eredményét a nevezett orvosok egészségügyi jelentéseikben név és szám szerint mutassák ki. Ezen közegek eljárását a törvényhatósági közegek, nevezetesen első sorban a föszolgabirák, a rendezett tanácsú városok polgármesterei, továbbá a törvényhatóságok első tisztviselői szigorúan ellenőrizni, azokat a kellő utasitással ellátni és a felügyeletnek esetleg személyesen való gyakorlása által az ellenőrzést hatályosabbá tenni tartoznak. Kis- és nagyközségekben a főszolgabirónak szakközege, a járási orvos köteles ellenőrző szemléi alkalmával a gyárat az emiitett irányban évenkint legalábbkétszer szolgabírói közeg kiséretében szintén megvizsgálni és egészségügyi jelentésében úgy a községi (kör-)orvos, mint saját vizsgálata eredményét név- és szám szerint feltüntetni. Törvényhatósági joggal biró városokban, hol több