Rendeletektára, 1895
Rendeletek - 71. A m. kir. belügyministernek 60.000 szám alatt kelt utasitása, az állami anyakönyvek vezetése tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1895. 497 kir. járásbiró, polgármester vagy főszolgabíró által az 1895. évi 1674. V. K. M. ein. szám alatt kibocsátott vallásés közoktatásügyi, igazságügyi és belügyi minis téri rendelet 6. és 10. §-ai értelmében a születést nyilvántartó anyakönyvvezető részére megküldött hiteles kiadványa, illetőleg hiteles másolata alapján a gyermekszületési anyakönyvi lapja szélén följegyzendő.* Ha pedig ugyancsak az idézett törvényszakasz második bekezdéséhez képest a 7-ik életévet már túl haladott, de az 1868. évi LIII. t.-czikk 2. §^ában megszabott életkort még el nem ért gyermek a gyámhatóság beleegyezése mellett a szülők közös vallására tér át, ez a körülmény, ha bejelentik és igazolják, a születési anyakönyvi lap szélén feljegyzendő. Ha a gyermek szülei a házasság megkötése előtt gyermekeik vallása iránt megegyezésre nem léptek, akkor a gyermek, ha fiú, atyjának, ha leány, anyjának vallására jegyzendő be (1894. évi XXXII. t.-cz. % §-a). Ha később az egyik házastárs a másik házastárs vallására tér át, ugy, hogy a házasság egy vallásúak házasságává válik, az ez után születő gyermek a szülők közös vallására jegyzendő be ( 1894. évi XXXII. t.-czikk 4. §-ának második bekezdése). Ha az utóbb jelzett esetben 7 ik életévét még be nem töltött gyermek vallása megváltozik (1894. évi XXXII. t.-cz. 4. §-ának második bekezdése), avagy az áttért szülő nemebeli, 7-ik életévét már túlhaladott, de az 1868. évi LIII. t.-cz. 2-ik §-ában megszabott élei kort még el nem ért gyermek gyámhatósági beleegyezés mellett a szülők közös vallására tér át (1894. évi XXXII. t. ez. 4. §-ának harmadik bekezdése), vagy általában ha a szülők valamelyike más vallásra tér át, mint, melyet előbb köve* Ha a megegyezés, illetőleg a megváltoztatott megegyezés az 1894. évi XXXII. t.-czikk szerint nem érvényes, akkor azt a bejegyzés alapjául venni nem szabad. 33*