Rendeletektára, 1895
Rendeletek - 71. A m. kir. belügyministernek 60.000 szám alatt kelt utasitása, az állami anyakönyvek vezetése tárgyában.
470 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1895. anyakönyvbe. Az e végből felvett jegyzőkönyveket és beszerzett egyéb adatokat az anyakönyvvezető az anyakönyvhöz tartozó iratgyüjteménybe helyezi és a fenforgott kétely eloszlatása után a bejegyzést az újra megidézendő eredeti bejelentő vagy a bejelentésre kötelezett más egyén jelenlétében késedelem nélkül foganatositja. A bejegyzést el kell halasztani akkor is, ha a bejegyzendő adatokat tökéletlenül vagy hiányosan jelentették be és a bejelentő alapos kikérdezése által sem sikerül a hiányos adatokat kiegészíteni. Ily esetben a bejelentő elutasítandó és a kellő felvilágosítások megszerzésére s azok alapján újabb bejelentésre kötelezendő. Mindazonáltal, ha a bejelentő csupán a kevésbbé lényeges körülményekről nem tud felvilágosítást adni és az eset körülményeiből azt lehet következtetni, hogy a bejelentésre kötelezett más egyének sem képesek a felvilágosítást megadni, a bejegyzést foganatosítani lehet, a ki nem derített körülmények pedig mint »ismeretlen«-ek jegyzendők be. (Lásd a 11. számú példát.) Az anyakönyvvezető azokról az esetekről, melyekben a bejegyzés foganatosítását elhalasztja, a 4*/. alatti minta szerint jegyzéket vezet. 31. §. A bejegyzés alakszerűségei. Az anyakönyvbe való bejegyzések a legnagyobb pontossággal és a törvényben előirt alakszerűségek szigorú betartásával foganatositandók. Különös gondot kell fordítani a bejegyzéseknél a külső csín és tisztaság megőrzésére. A bejegyzések egymásután folyószámok alatt teljesitendők. A lap szélén foglalt helyesbítéseknek, utólagos bejegyzéseknek és kiigazításoknak, valamint az A. T. 19.