Rendeletektára, 1895
Rendeletek - 62. A kereskedelemügyi m. kir. ministertől. — 94.632/94. szám. A pozsony-dunaszerdahelyi helyi érdekű gőzmozdonyú vasutra vonatkozó engedélyokirat.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1895. 419 a vaspálya mentén fennálló oszlopokra bármikor állami távírda-, esetleg távbeszélő-vezetékeket alkalmaztatni, ez esetben azonban az oszlopok, az állam költségén való fentartás kötelezettsége mellett, már ekkor az állam ingyen tulajdonába mennek át. Az üzleti távirda-, távbeszélő- és villamos-vezetékek és berendezések összes alkatrészeikkel együtt a vasút kiegészítő tartozékát képezik, ennélfogva a jelen engedélyokirat 22. §-ában megállapitott esetekben és módok szerint az államra haramiának át. Egyébként az 1888: XXXI. t.-cz., valamint az annak alapján kibocsátott vagy kibocsátandó ministeri rendeletek határozmányai, továbbá a hazai vasutakkal a távirdákra nézve 1877. évben kötött egyezmény határozatai az engedélyesekre nézve is kötelezők maradnak és lesznek. 19. §. Mihelyt a polgári vagy katonai forgalom a jelenleg engedélyezett vonalon annyira növekedett, hogy az éjjeli szolgálat és gyorsabb forgalom berendezése a kereskedelemügyi m. kir. minister egyoldalú megitélése szerint kívánatosnak vagy szükségesnek mutatkozandó az engedélyesek kötelesek lesznek saját költségükön mindazon berendezéseket és mindazon biztonsági intézkedéseket megtenni, melyek a fennálló szabályok és utasítások szerint szükségesek s illetőleg a melyek a kereskedelemügyi m. kir. minister részéről, hivatkozással azon szabályokra, követeltetni fognak. A mennyiben azonban a katonai forgalom érdekében az engedélyezés alkalmával alapúi vett teljesítési képesség határán túlmenő berendezések kívántatnának, ezek csakis engedélyesek hozzájárulásával lesznek érvényesíthetők.