Rendeletektára, 1895
Rendeletek - 159. A kereskedelemügyi m. kir. minister. — 45.640/1895. szám. A garamberzencze-lévai helyi érdekű gőzmozdonyú vasutra vonatkozó engedélyokirat.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1895. 1421 illető vasúti vállalatok között egyezmény létre nem jöhetne, az e részben megkötendő egyezmény feltételeit a kereskedelemügyi m. kir. minister fogja az érdekelt felekre nézve kötelezőleg megállapítani. 7. §• Az engedélyezett-vasút megépítéséhez és üzleti megfelelő berendezéséhez szükséges tényleges tőke 2,940.000 forint, azaz kétmilliókilenczszáznegyvenezer forintban állapíttatik meg, mely tőkéből forgalmi eszközök beszerzésére engedélyes 166.000 frtot tartozik forditani. Az ezen tényleges tőkének beszerzésére szükséges névleges összeget (alaptőke) a kereskedelemügyi m. kir. minister — a pénzügyi m. kir. ministerrel egyetértőleg — állapitja meg. Ugyancsak a tényleges tőkéből 118.800 frt készpénzben kihasitandó, s mint tartalék, külön kezelendő. Ezen alap 45.000 frt erejéig a helyi érdekű vasútnak éjjeli forgalomra való berendezésére szolgál, és készpénz helyett a helyi érdekű vasútnak 75°/o kibocsátási árfolyammal számitott elsőbbségi részvényeiben is letehető. A letett részvények után osztalék a tényleges felhasználásig nem fizetendő; Ezen tartaléktőke csakis a kereskedelemügyi m. kir. ministertől esetenkint előzetesen kikérendő engedély alapján lesz felhasználható. 8. §. Az engedélyes köteles a forgalmi eszközöket, síneket és egyéb az építésnél és az üzletnél használandó anyagokat a belföldön beszerezni, mely rendelkezés alól csak a kereskedelemügyi m. kir. ministertől esetenként előzetesen kikérendő engedély alapján lehet kivételnek helye. Magy. Rend. Tára. 1S95. I. 91