Rendeletektára, 1895

Rendeletek - 153. A kereskedelemügyi m. kir. minister. — 45.638/1895. szám. A zalavölgyi helyi érdekű gőzmozdonyú vasutra vonatkozó engedélyokirat.

1260 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TARA. 1895. ezen pótlétesitményekhez azonban a kereskedelemügyi m. kir. minister engedélye, a tervezetek bemutatása mellett, előzetesen kikérendő. Az állomások és kitérők lehetőleg vízszintesben, vagy 2*5°/oo-ot meg nem haladó emelkedés-, illetve esésben helyezendők el és pedig olyképen, hogy azok szükség esetén kellően megnagyobbíthatok legyenek. V. Állomási épitmények és vonalőrházak. Az engedélyezett pálya állomásain, melyek közé a kitérők, valamint a közönséges és a rakodó megállóhelyek is számitandók, a fentebbi táblázatos kimutatásba foglalt épületek, illetve épitmények állitandók elő. Az állomásokon előállítandó váltóőri lakásokon, és a vonalon, esetleg szükséges őrkunyhókon kivül, a nyilt pá­lyán — a kereskedelemügyi m. kir. minister által meg­határozandó helyeken — Összesen 10 őrház lesz épitendő a hozzájuk tartozó melléképülettel, kúttal és kenyérsütő ­kemenczével együtt. Közczélok, úgymint : a jövedék, posta, távírda, rend­őrség stb. részére megkívántató helyiségek előállítására az. engedélyes csak külön kárpótlás mellett kötelezhető. A felvételi épületek, lakó- és őrházak, továbbá a rakodók, tisztító gödrök, aknák, csatornák és kutak, vala­mint a kenyérsütő kemenczék kőből vagy téglából falazva állitandók elő, mig amozdonyszinek —toldalékaikkal együtt— kő- vagy téglaalappal és lábazattal favázas falakból ; az. árú-, kézi és pályafentartási raktárak, melléképületek, szen­es gabnaszinek pedig kő- vagy téglaalappal és lábazattal,, illetve kő- vagy téglaoszlopokon fából építhetők. Az állomásokon, a vonatkozó szabványrajzok és épí­tési részlettervek megállapításaihoz, vagy az elrendeléshez képest, vízlevezető csatornák létesítendők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom