Rendeletektára, 1894

Olalszámok - 1894-II-569

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1894. 569 marasztaló határozat ellen a kir. pénzügyi közigazgatási birósághoz birtokon belül intézhető felebbezés, az 1889. évi XXVIII. t.-cz. 13. §-ában megállapított 15 napi határ­időn belül nyújtandó be. XV. A törvény 31. §-a a bélyegilleték levonása kö rüli mulasztásoknak következményeire nézve, az eddigi határozmány okhoz . képest azt a szintén igen lényeges modositást tartalmazza, hogy a peres eljárásban elkövetett bélyegröviditések folytán előirt illetékekről szóló fizetési meghagyások vétele után 8 napon belől a megrövidített illetékeknek csak kétszeres összege, a 8 nap alatti fize­tésnek bármi okból történt elmulasztása esetén azonban az 1881. évi XXVI. t.-cz. 9. §-a, illetőleg az illeték­szabályok 105. §-a értelmében a megrövidített illetéknek ötszörös összege fizetendő be. E rendelkezés következtében tehát a peres eljárásban felmerült bélyeghiányokról felvett leletek alapján történő előirásoknál a kedvezményes elbánásra jogositó 8 napi fizetési határidő a K. jegyzékben mindig kellően nyilván­tartandó, s e mellett az első, vagyis csupán a megrövi­ditett illeték kétszeres összegéről kiadott fizetési meg­hagyásokban mindig az is kitüntetendő, hogy az előirt illetékösszeg a fizetési meghagyás kézbesítését követő 8 napon belől fizetendő. A szükségesnek mutatkozó második, vagyis a teljes szabályszerű ötszörös bélyegületékről szóló fizetési meg­hagyásokban ellenben önérthetőleg a megfelelően fogana­tosítandó fokozott előírásnak a törvény e részbeni ren­delkezésére alapított indoka lesz kitüntetendő. A 32. §-ban ki van mondva az, hogy a bélyeglerovás elmulasztásának következményei, illetőleg leletjutalékokra vonatkozó törvényes rendelkezések az illetékköteles szó­beli bejelentések tekintetében is alkalmazást nyernek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom