Rendeletektára, 1894
Olalszámok - 1894-II-540
540 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1894. ft kezese alapján az 1894/95-iki termelési időszakra nézve is érvényes, vagy nem, felülvizsgálói közegei által behatóan, és az e tárgyban 1893. évi augusztus 12-én 57.190. sz. alatt kiadott körrendeletben, valamint . az abban idézett utasítások és egyéb rendeletek határozmányainak szigorú szem előtt tartása mellett vizsgáltassa meg. Ezen vizsgálat alkalmával megállapítandó hiányok pótlása iránt a pénzügyigazgatóság a. szeszfőzde vállalkozóját, megfelelő záros határidő kitűzése mellett, felhívni és az iránt is intézkedni köteles leend, hogy mindaddig, mig a törvényszerű, vagy az érvényben levő szabályrendeletekben meghatározott e részbeni követelmények pontosan teljesítve nincsenek, az illető szeszfőzde bejelentései az azok átvételére rendelt hivatal által el ne fogadtassanak. Egyúttal figyelmeztetem a pénzügyigazgatóságot e helyen is, hogy a folyó évi márczius 12-én 12.689. sz. a. kelt és a »Rend. Tára« idei évfolyamának 75. folyószáma alatt megjelent körrendeletben meghatározott biztositások azokban a szeszfőzdékben, a melyeknek főzőkészülékei az ott leirt berendezéssel tényleg birnak, folyó évi szeptember l-ig, illetve az 1894/95-iki termelési időszakba eső üzlet megkezdése előtt mulhatlanul foganatositandók, s hogy az idézett körrendelet I. és II. pontjában leirt biztosítási módozatoktól való eltérés engedélyezése iránt csak kivételes figyelemre méltó körülmények fenforgása esetében tehető az igazgatóság részéről javaslat. II. A vármegyei törvényhatóságok területén felállított pénzügyigazgatóságok székhelyein állomásozó pénzügyőri főbiztosok és I oszt. pénzügyőri biztosok hivatása és hatásköre iránt 1889. évi július 23-án 48.054. sz. a. kiadott utasítás B. a) pontjában foglalt, a szeszfőzdékben