Rendeletek tára, 1893
Rendeletek - 76. A kereskedelemügyi m. kir. ministertől. — 29.091. szám. A zsitvavölgyi helyi érdekű gözmozdonyú vasut engedélyokmánya.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1893. 725* Különösen fentartatik a nevezett minister részéreazon jog, hogy a forgalom növekedéséhez képest az engedélyeseket a forgalmi eszközöknek időnkénti megfelelő szaporítására kötelezhesse. A kereskedelemügyi m. kir. ministernek joga van továbbá a részéről kiküldött közeg által az ügyvitelt és pályaigazgatást megvizsgálni és ellenőrizni. A kereskedelmi m. kir. minister által kiküldött biztosnak jogában áll, az igazgatóság és az ennek kebeléből netán kirendelt külön bizottságok ülésében, valamint a közgyűlésekben részt venni, nemkülönben törvénytelen, a köz- vagy az állami érdekekre netán hátrányos, az engedélyokirattal ellenkező intézkedéseket a minister további; elhatározásáig felfüggeszteni. U. §. A kereskedelemügyi m. kir. ministert megilleti a jog, hogy az engedélyeseket a jelen engedélyokirat és az; annak kiegészítő részét képező okmányokban megállapított kötelezettségeknek, úgyszintén a kormány által az engedélyeseket kötelező törvények, szabályok, utasitások stb. alapján kiadott rendeleteknek teljesítésére 100 írttól 10.000 frtig terjedhető rendbüntetés vagy bírság kivetése által szoríthassa. A kivetett és a kereskedelemügyi m. kir. minister által kitűzött záros határidő alatt az engedélyesek által be nem fizetett rendbüntetés, illetve bírság a vasút bármely birtokából vagy annak jövedelméből egyszerű közigazgatási utón fog behajtatni. Azon esetre, ha a kiszabott rendbüntetés, illetve bir-^ ság a még letétben levő engedélyezési biztosítékból vonatnék le, az engedélyesek ezen biztosítékot az eredeti összegre a levonás napjától számítandó 14 nap alatt ismét kiegészíteni tartoznak.