Rendeletek tára, 1893
Rendeletek - 76. A kereskedelemügyi m. kir. ministertől. — 29.091. szám. A zsitvavölgyi helyi érdekű gözmozdonyú vasut engedélyokmánya.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1893. 717 az engedélyokirati legmagasabb díjtételek felére leszállítani. 15. §. A katonaság és katonai javak leszállított díjtételekkel szállitandók, és pedig egyrészt a cs. és kir. közös hadügyminister és a m. kir. honvédelmi minister, másrészt a vasutigazgatóságok közt 1877. évi szeptember hó 15-én megkötött egyezmény, illetőleg az 1878. évi január hó 1-én hatályba lépett katonaszállitási díjszabás és annak függeléke alapján. A katonaszállitás iránt létrejött vagy létrehozandó s <iz állam részére kedvezőbb egyezmények ezen engedélyezett pályára is érvényesek lesznek. A fentebbi határozmányok alkalmazandók továbbá a pénzügyi, valamint a közbiztonsági közegek, végül a fegyenczek és tolonczok szállítása tekintetében is. Az engedélyesek kötelesek alkalmazkodni a katonai szállitásokra vonatkozó szabályzathoz s az abban foglalt megállapodásokhoz és egyezményekhez, melyek által a szállításhoz szükséges fölszerelési tárgyak beszerzése és készentartása, a forgalmi eszközök és üzleti személyzet rendelkezésre bocsátása, a forgalmi eszközök és üzleti személyzettel való kölcsönös kisegítés és a katonai egészségügyi czélokra berendezett vasúti kocsik használata szabályoztatnak. Kötelesek továbbá az engedélyesek azon határozmányok s szolgálati szabályokhoz alkalmazkodni, melyek a hadi vasúti osztályokra és azoknak béke idején új építkezésekhez, vagy fentartási munkálatokhoz való használatára vonatkozólag, a cs. és kir. közös hadügyministerium által kiadattak, vagy megállapittatni fognak. Háború és mozgósítás esetén kötelesek az engedélyesek a szabadságosokat és tartalékosokat a szabályszerű iga-