Rendeletek tára, 1893
Rendeletek - 314. A m. kir. pénzügyministernek 88.709. számú körrendelete, a külfölddel való árúforgalom kimutatására nézve 1894. évi január hó 1-étől életbe léptetendő változtatások iránt.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1893. 2853 irányváltozáson ment át, köteles az árú vagy tárgy kilépési vámkezelését teljesitett vámhivatalt erről a statisztikai nyilvántartás kiigazítására alkalmas adatok közlése, esetleg pedig a vonatkozó vámokmányok visszaküldése mellett értesíteni. Azon árúk kivitelénél, melyeknek külföldre való kilépése igazolandó, továbbá az átvitelnél, valamint az előjegyzési forgalomban való visszkivitelnél a statisztikai nyilvántartásba való vételt az illető vámhivatal, akár a vámkezelés után közvetlenül, akár pedig az ily szállítmányokra vonatkozó elintézett vámokmányok visszaérkezte után eszközölheti. Az előbb emiitett gyakorlat elfogadása mellett azonban figyelmet kell fordítani arra, hogy ha az elintézett és visszaérkezett vámokmányok szerint az árú vagy tárgy útközben szállítási irányt változtatott, a kivonati ívekbe vezetett vonatkozó adatok utólag megfelelően kijavíttassanak. n. §. Osztrák tei ületen feladott oly árüszállitmányoknál, melyek valamely magyar vámhivatalnál kerülnek kiviteli vámkezelés alá, a szállítmányra vonatkozó osztrák statisztikai bejelentések ezen árúszállitmányokat egész a kilépési kezelést végző magyar vámhivatal székhelyéig kisérik. A kilépési vámkezelést végző magyar vámhivatalok kötelesek az ily szállítmányokra vonatkozó említett statisztikai bejelentéseket a szállító intézetektől átvenni és az illető árúkat vagy tárgyakat e bejelentések alapján statisztikai nyilvántartásukba bevezetni. Ha az efféle árúszállitmányokat statisztikai bejelentések esetleg nem kisérik, akkor a statisztikai nyilvántartáshoz szükséges adatokat 183*