Rendeletek tára, 1893
Rendeletek - 9. A m. kir. honvédelmi ministernek 11.244. szám alatt valamennyi törvényhatósághoz intézett rendelete, a közös hadsereg katonai nevelő- és képzőintézeteiben megüresedett magyar állami alapitványi helyek betöltése tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1893. 151 nyok átvizsgáltatván, felvételre első sorban azok a pályázók fognak legfelsőbb helyen javaslatba hozatni, a kik tanulmányi osztályzataik szerint legjobban vannak képesitve. A katonai akadémiákba pályázó s a felvételi feltételeknek különben megfelelő jó osztályzattal bíró tanulók, a katonai reáliskolákba pályázók fölött előnyben részesülnek. A képességi fokozat szerint első sorban kijelölt pályázókon kivül, a betöltendő helyek aránya szerint, néhányan másod sorban fognak kijelöltetni, oly czélból, hogy az első helyen kijelölt, de a felvételi vizsgát ki nem állott, vagy testileg alkalmatlanoknak talált pályázók helyett pótlólag felvételi vizsgára bocsáttassanak és ennek sikere esetében fölvétessenek. Miután azonban az emiitett pályázók felvétele biztos kilátásba nem helyezhető, a szülők gondoskodjanak, hogy fiaik a felvételi vizsgára be nem idéztetésük esetében, a polgári tanintézetekben, tanulmányaik folytathatása czéljából kellő időben beirattassanak. 4. A felvételi vizsga. A fölvételre kijelölt pályázók az adományozott, alapítványi helyre csakis abban az esetben vétetnek fel, ha a felvételi vizsgálatot sikerrel kiállják. Mielőtt pályázók a felvételi vizsgát letennék, a katonai nevelőintézet orvosa által megvizsgáltatnak, s az alkalmatlanoknak találtak vizsgára nem bocsáttatnak. Oly pályázókra nézve, kik a német nyelvet nem értik, ez a hiány egyéb tekintetben igazolt jó képesség mellett, a katonai alreáliskola I. évfolyamába való felvételre nézve akadályt nem képez ; ily pályázók tehát a felvételi vizsgát anyanyelvükön is letehetik.