Rendeletek tára, 1893

Rendeletek - 9. A m. kir. honvédelmi ministernek 11.244. szám alatt valamennyi törvényhatósághoz intézett rendelete, a közös hadsereg katonai nevelő- és képzőintézeteiben megüresedett magyar állami alapitványi helyek betöltése tárgyában.

148 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1893. évfolyamaiban csak azok a helyek lesznek betöltendők, melyek ugyanazon évfolyamokban időelőtti Önkéntes kilépés, elhalálozás, elbocsátás stb. által a folyó tanév befejeztéig, az eddigi tapasztalatok szerint, csekély számmal szoktak megüresedni. À katonai főreáliskola bármely évfolyamába azonbSh — tekintettel ezen intézetnek előre látható állomány­viszonyaira — újabb felvételnek egyáltalában nincsen helye. A betöltendő helyekre a magyar korona országaiban honossággal biró oly ifjak pályázhatnak, a kik jó iskolai osztályzatot felmutatni képesek és kiknek atyjai magukat ez országok érdekében bármely irányban kitüntették és szerényebb anyagi viszonyok között élnek. 1. Felvételi feltételek. a) Állampolgári jog a magyar korona országaiban ; b) szabályszerű életkor, mely a katonai alreáliskolák I. évfolyamára nézve a betöltött 10-ik évtől a még túl nem haladt 12-ik évig, a katonai alreáliskola III. évfolyamára nézve a betöltött 12-ik évtől a még túl nem haladt 14-ik évig, a katonai akadémiák I. évfolyamára nézve a betöl­tött 17-ik évtől a még túl nem haladt 20-ik évig, végre a fiumei hadtengerészeti akadémia I. évfolyamára nézve a már betöltött, vagy a felvételi tanév első negyedében betöltendő 14-ik évtől a még túl nem haladt 16-ik évig s III. évfolyamára nézve a túl nem haladt 19-ik élet­évig terjed. Ezen életkorra nézve az illető iskolai év kezdete, vagyis szeptember hó elseje (a hadtengerészeti akadémiá­ban szeptember 16-ika) irányadó. c) Ép és az életkorhoz képest jól kifejlett testalkat;

Next

/
Oldalképek
Tartalom