Rendeletek tára, 1893
Rendeletek - 3. A földmívelésügyi m. kir. ministernek 8000. számú körrendelete, a »ragadós tüdölob kiirtásáról szóló« 1893. évi II. törvényczikk végrehajtása tárgyában.
24 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1898. Ezen felül, ha a fenforgó helyi körülmények és viszonyok alapján föltételezhető, hogy a fertőzött majorral vagy udvarral szomszédos udvarban lévő szarvasmarhák a beteg állattal érintkezhettek, vagy a szomszédos udvarból befertöztethettek : az ilyen állatok szintén fertőzés gyanújában lévőknek tekintendők és igy — szükség esetén — levágatásuk elrendelhető. 10. §A fertőzött községben teljesített vizsgálatok befejezte után a szomszédos községekben, tanyákon, majorokban lévő szarvasmarha állományt kell megvizsgálni ; s a lakosságot a ragadós tüdőlob nagy veszélyességéről kitanítva, figyelmeztetni kell arra, hogy a fertőzött község lakosaival csak a legszükségesebb esetekben érintkezzenek. 11. §. A ragadós tüdőlob hivatalos konstatálása után a betegnek, vagy e betegség gyanújában lévőnek talált szarvasmarhák levágatása minden körülmények közt azonnal foganatosítandó. Az előző 9. §. értelmében fertőzés gyanújában lévőnek tekintendő szarvasmarhát általában szintén azonnal le kell vágatni, illetőleg — azonnali levágatásczéljából vágóhídra leendő szállítás végett — ki kell sajátítani. E tekintetben csupán a folytonos üzemben lévő, tehát nem az 1888. évi XXIV. t.-cz. 7. §. 2. pontja értelmében vett mezőgazdasági, hanem ipari jellegű szeszgyárak, továbbá a czukorgyárak és egyéb hasonló ipari telepek hizlaló istállóiban; s végül a nagy tejgazdasági majorokbán elhelyezett állatok képeznek kivételt. Ilyen esetekben csak azokat a fertőzés gyanújában lévő állatokat kell okvetlenül