Rendeletek tára, 1892
Rendeletek - 134. A földmivelésügyi m. kir. ministeriumtól. — 21.101. szám. A hosszúfoki ármentesitő társulat alapszabályai.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1892. 1375 i) Sürgős szükség esetén elrendeli és utalványozza a költségvetésbe fel nem vett. kiadásokat és erről a közgyűlésnek indokolt jelentést tesz. *) Új építkezések és nagyobb javitások felülvizsgálata és átvétele iránt intézkedik. I) Elbírálja, illetőleg jóváhagyja a társulat érdekében kötött mindenféle szerződéseket. m) Intézkedik a közgyűlésnek fenn nem tartott mindenféle ügyben. 35. §. A választmány kötelességének pontos teljesítéséért annak tagjai felelősek. 36. §; Minden választmányi ülésről jegyzőkönyv vezetendő, melyet az elnök és igazgató ir alá és a választmány két tagja hitelesit. ' 37. §. A választmány tagjai hivatalos kiküldetések alkalmával útiköltségeik megtérítésén felül napidíjat húznak, melyet a társulat közgyűlése állapit meg. Elnök. Alelnök. 38. §. A társulat elnöke és alelnöke a közgyűlés által átalános szavazattöbbséggel választatik három évre, a társulati érdekeltek vagy képviselőik sorából. Elnök. 39. §. Összehívja a társulati köz- és választmányi üléseket, kijelöli azok tárgyait, elnököl a gyűléseken, felügyel a