Rendeletek tára, 1891

Rendeletek - 73. A kereskedelemügyi m. kir. ministertől — 26.412. szám. A rákospalota-ujpesti lóvonatú vasutra vonatkozólag 1869. évi 7399. szám alatt kiadott engedélyokmány közzététele tárgyában.

388 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1891. A meghatározott árszabást életbeléptetése után a kormány egy év múlva, azontúl pedig minden három évben újból szabályozhatja. A mennyiben későbbi törvények a vasutak menet­rendét és a viteldíjakat szabályoznák, azon törvények ezen vaspályára is érvényesek lesznek. 9. §. A katonaszállitás az engedélyesek és a m. kir. hon­védelmi ministerium közt egyezségileg megállapítandó leszállított árszabások szerint eszközlendő. Addig, mig a fentebbi egyezmény létrejő, a katona­tisztek a III. osztályú szállitási díjak mellett a Il-od osztályt, a legénység őrmestertől lefelé a III. osztályt mértföldenkint és fejenkint 5 krnyi díj mellett használják, s a katonai málha mértföld- és mázsánkint osztály­különbség nélkül egy krajczárért szállíttatik. Ezen határozat és árszabály a honvédségre, a pénz­ügyi, valamint az állami és közbiztonsági őrségre és a fegyenczekre is alkalmazandó. 10. §• Állami tisztviselők, hivatalnokok és szolgák, kik a vasutak igazgatása és üzlete felett őrködő hatóságok megbizásából, vagy az állam érdekeinek ezen engedélybői folyó megóvása végett, vagy jövedéki czélokból a vasutat használják, s a hatóság megbizását igazolják, uti mál­náikkal együtt ingyen lesznek szállitandók. 11. §. Az élelmi szereknek a belföldön beállott rendkívüli drágasága esetére joga van a kormánynak azok fuvar­bérét a maximai árszabás feléig leszállítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom