Rendeletek tára, 1891
Rendeletek - 72. A m. kir. igazságügyministernek 12.479. szám alatt az ország erdélyi részeinek területén levő, továbbá az aradi, szatmárnémethi és zilahi kir. törvényszékekhez intézett rendelete, a birtokrendezési költségeknek állami előlegezése tárgyában.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1891. 379 2. azon tagositási és arányositási költségek fedezésére, a mely költségeknek az eljárás szabályszerű menete szerint bekövetkező esedékessége hamarább áll be, mint az ezen költségek fedezése végett az érdekeltek által fizetendő járulékoknak a költségelőirányzat megállapítása alkalmával meghatározott esedékessége. A mennyiben a birtokrendezési állami előlegalap a jelen §. 1. vagy 2. pontja értelmében engedélyezendő összes előlegszükséglet fedezésére elegendő nem lenne: állami előlegek a rendelkezésre álló összeg korlátain belül első sorban tagositási, azután pedig olyan arányositási ügyekben fognak utalványoztatni, a melyekben azt a birtokrendezés érdekei leginkább megkívánják. Egyenlő körülmények között állami előlegben a folyamodók lehetőleg az előleg tárgyában beadott kérvény sorrendében részesittetnek. 2. §. Állami előleg tagositási vagy arányositási ügyben csak az esetben nyújtható, ha azt a tagosítást vagy arányosítást kívánóknak birtokuk arányában számított többsége, illetőleg hivatalból megindított arányositási ügyekben az ügygondnok kéri. Ugyanezen szabály áll akkor is, ha a tagosítással vagy arányosítással kapcsolatban úrbéri elkülönítés vitetik keresztül. Önálló úrbéri elkülönítési ügyekben állami előleg nem adatik. 3. §. Az állami előleg utalványozására irányuló kérelmet az 1868: LIV. t.-cz. 167. és 168. §-ainak megfelelő aláírással ellátott vagy hitelesített, a kir. törvényszéknél vagy az eljáró bírónál benyújtandó folyamodványban kell