Rendeletek tára, 1891

Rendeletek - 67. A m. kir. honvédelmi ministernek 16.500. szám alatt valamennyi vármegye közönségéhez intézett rendelete, a hadsereg és honvédség lószükségletének mozgósitás esetében fedezéséről szóló 1873. évi XX. t.-czikk végrehajtása iránti új utasitás tárgyában.

MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1891­275 a magyar korona országaira, másfelől a birodalmi tanács­ban képviselt országok és tartományokra eső lovak számát ; c) az arra nézve történt megállapítást, hogy mily számban lesznek a hátas-, illetve hámos-lovak és teher­hordó állatok a két állam területeiről kiállitandók. A lószükségletnek a két államterületre történő kiveté­sére, vagyis azon aránykulcsnak (perczenthányadoknak) megállapítására nézve, a mely szerint a megkívántató összszükséglet azok között megoszlik, az 1891. évben eszközlendő lóösszeirás, illetőleg a birodalmi tanácsban képviselt országok és tartományokban ugyanezen évben végbemenendô népszámlálással egyidejűleg foganatosított lószámlálás eredményei lesznek mindaddig irányadók, a mig'újabb törvényes lóösszeirás nem történend. A fentebbiek szerint kipuhatolt arány kulcs csakis a kiállítandó lovak összszámának megállapítására nézve irányadó; mig az állítandó hátas, illetve hámos lovak és teherhordó állatok számának megállapításánál a ka­tonai szükséglet és. az osztályozás által kiderített állítási képesség mérve szolgál egyedüli alapul, s az ekként történő elosztás a hndügyminister illetékességének tar­tatik fenn. Azon esetben, ha az össz-lószükséglet a következő évre nem változik, szükségtelen ezen évre új lókiegészi­tési tervezetet készíteni. Ez esetben a közös hadügy­minister mindkét államfél honvédelmi ministerével csak azt közli, hogy az előző évre szóló kivetés ezen évre is épségben marad. A honvédelmi tárcza terhére beszerzendő lovak számát a honvédelmi minister állapítja meg, s erről a közös hadügyministert évenkint augusztus hó 1-éig értesiti. 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom