Rendeletek tára, 1891
Rendeletek - 51. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministernek 441/eln. számú körrendelete, a magyar tanulók országos tornaversenye ügyében.
MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1891. 207 közelebb kineveztetni, melyhez egyesek és intézetek, kételyek felmerülése esetén s a kivánt felvilágosítások megadása végett közvetlenül is fordulhatnak. Ezen országos ünnepélyen a középiskolai tanulók bizonyos, előre meghatározott programm szerint fognak gyakorlatokat tartani. A főiskolai hallgatóságot azonban e tekintetben sem kívántam korlátozni, hanem teljesen saját megállapodásukra véltem bizandónak azt, hogy csoportonkinti és egyes versenyekben mily testedző gyakorlatokat és játékokat kívánnak a tornaversenyen bemutatni. A részvétel módozatainak megállapítása végett szükséges ennélfogva, hogy a főiskolai ifjúság tanintézetenként külön sürgősen értekezletre gyűljön össze, s miután azon általános megállapodások jöttek létre, kebeléből 1—2 tagot küldjön ki, kik a további teendők megbeszélése végett a központi végrehajtó bizottsággal lépjenek érintkezésbe. Minthogy kívánatosnak tartom azt, hogy a főiskolai hallgatóság a központi végrehajtó bizottságnak ténykedésére is befolyást gyakorolhasson, szándékom ezen végrehajtó bizottságba a kormány, tornaügy, athletika és főváros képviselőin kivül a felső tanintézeti hallgatóság 1 — 2 tagját is kinevezni, mi végből legczélszerűbb lesz, ha a fővárosi és vidéki felsőbb iskolák hallgatói a fővárosban egy központi bizottságot alakítanak, melynek képviselői volnának azután a végrehajtó bizottságba meghívandók. Végül megjegyzem, hogy az ifjúságnak ezen ünnepélyen való részvételét több intézkedés fogja megkönnyíteni, melyekről pótlólag fog értesülni. így igyekezni fogok a vidéki főiskolai hallgatóság részére, a kereskedelmi minister urnái utazási költségbeli kedvezményeket kieszközölni, valamint gondoskodva lesz arról is, hogy az