Rendeletek tára, 1891
Rendeletek - 51. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministernek 441/eln. számú körrendelete, a magyar tanulók országos tornaversenye ügyében.
198 MAGYARORSZÁGI RENDELETEK TÁRA. 1891. Ámde e czél egymagában nem igazolhatná a tervbe vett intézkedést. Ha nem sikerül az ifjúság e tömeges Összejövetele alkalmával a testi nevelés ügyébe egy új, fejlesztő elemet bevinni, mely kettőzött iparkodásra és fokozott felbuzdulásra késztet, nem remélhetjük, hogy ez intézmény utóhatása meg fog felelni a hozzá fűződő re menyeknek. Ez új elem, mint az intézmény elnevezésével is jelezni kivántam, a verseny, a kölcsönös mérkőzés és szembeállított erőkifejtés, melyre vajmi kevés ügyet vetettek mindeddig iskoláinkban. Nemzetünk physicumának fejlesztése érdekében élénken óhajtom, hogy ez alkalommal hazánk minden vidékéről ránduljanak fel tanintézeteink növendékei és itt szakavatott birák előtt mutassák ki testi ügyességök és fegyelmezettségük legjavát. Kivánom, hogy intézetek intézetekkel, osztályok osztályokkal, egyesek egyesekkel szemben végezzék otthon betanult gyakorlataikat oly czélból, hogy az e téren legjelesebbek kitűnvén, maguknak, tanitóiknak és intézetüknek elismerést szerezzenek, az illetékes közvéleménynek pedig a megitélésre helyes mértéket szolgáltassanak. Mert csakis az ily verseny s főleg az intézetek és osztályok versenye igazolhatja szembeszökően az Összes eredményt, csakis ez mutat rá világosan azon jövő feladatokra, melyek a testi nevelés terén még megoldásra várnak. Legyen ez intézmény kiinduló pontja egyrészt a testi nevelés iránt való általánosabb és helyesebb érdeklődésnek, másrészt pedig azon nemesebb versenyzési szellem meghonosításának, melyre nemcsak itt, hanem az elméleti tanulmányok terén is tudvalevőleg nagy szükség van iskoláinkban. Rá kell mutatnom továbbá azon közvetlen szellemi haszonra is, mely az országos torna versenynyel, mint hiszem, elmaradhatatlanul együtt jár a vidéki ifjúság